Ez a 3. túranapunk Andalúziában. Most jönnek a legizgalmasabb szakaszok.
Délelőtt – na nem túl korán, mert azért szeretünk aludni – felkerekedtünk az újabb 15 km-es szakaszra. Las Negras volt a célállomás. Úgy döntöttünk, hogy kitérőt teszünk és megállunk útközben egy kis faluban, Rodalquiral-ban. Ezen a helyen egészen az 1960-as évek végéig aranybánya működött. Az aranyásók graffitivel összefirkált házai a mai napig elhagyatottan állnak. Mikor elindultunk délelőtt 11-kor La Isleta del Moro-ból, a kis strand már tele volt turistákkal. Eléggé elcsodálkoztunk, hiszen addig alig találkoztunk valakivel. Bár ők nem hátizsákos túrázók voltak, mint mi, hanem nagy buszokkal érkező ázsiai turisták. Rájuk végképp nem számítottam. Elhaladtunk mellettük, és nekivágtunk az újabb kavicsos, sziklás, keskeny tengerparti ösvénynek. A táj gyönyörű volt.
Ahogy magunk mögött hagytuk a kis halászfalut, egyre beljebb vezetett az ösvény, egyre jobban eltávolodtunk a tengerparttól. Gyönyörű oázis mellett vezetett az utunk, majd újra előbukkant a tenger. Amerre néztünk hegyek és völgyek váltakoztak. Alig bírtam betelni a látvánnyal!
Ahogy közeledtünk Rodalquilar-hoz, ki kellett mennünk a főútra. Nem volt más lehetőség, vagy csak mi nem találtuk. A falu egy hatalmas völgyben fekszik, ami vulkáni tevékenység során alakult ki (Valle de Rodalquilar). A föld mindenhol agyagos, vörös színű volt.
2 óra gyaloglás után végre megérkeztünk. Rögtön megtaláltuk az elhagyatott, romos, félig összedőlt házakat. Túl sok látnivaló igazándiból nem volt.
Majd igyekeztünk tovább teljes izgalomban, hogy megkeressük a régi aranybányát. Hátha találunk mi is egy kis sárga fémet! Persze hiába volt az izgalom, nem találtunk semmit.
Viszont nagyon látványos, és érdekes volt az elhagyott bánya. Sajnos idő híján a múzeumba nem volt időnk bemenni, pedig ott mindent megtudhattunk volna a történetéről. Maga a falu nagyon helyes volt, szintén fehérre meszelt görög stílusú házakkal. Találtunk egy kis éttermet, ahol megebédeltünk, majd késő délután folytattuk az utunkat Las Negras felé. Érdekes sziklaalakzatok mellett haladtunk el, pálmafák, várromok mellett, körülöttünk mindenhol hegyek emelkedtek. Nemsokára megérkeztünk a tengerpartra, ahol nem tudtuk megállni, hogy ne fürödjünk. Az érdekes, hogy a parton elkülönülve voltak a fürdőruhás és a meztelen fürdőzők. Vagyis, tiszteletben tartották egymást. Ez nekem nagyon szimpatikus volt. Mi a fürdőruha nélküli táborhoz telepedtünk le. Nem mintha túl sokan lettek volna. Nagyon jó érzés volt, hogy a vizes fürdőruha nem tapadt a testemhez, viszont a tengert, a napfényt és a szelet minden porcikámon éreztem.
Itt volt még egy várrom is, de arra már tényleg nem volt időnk, hogy megnézzük. Sötétedés előtt oda akartunk érni a következő faluba, mert még szállást kellett keresnünk.
Az ösvény innentől megint felfelé vezetett a hegyekbe. Már elég fáradtak voltunk az egész napi meneteléstől és a tűző nap is kiszívta az energiánkat, mire megérkeztünk Las Negras-ba. Jól be is sötétedett időközben. Bementünk egy boltba ennivalót venni, mert elég éhesek voltunk. Ott volt egy hirdetés a falon, hogy lakás kiadó turistáknak. De úgy gondoltuk, hogy inkább elmegyünk egy hotelbe, amit útközben láttunk. Ahogy beléptünk, majdnem vissza is fordultunk. Kiderült, hogy ez egy 4 csillagos szálloda és 1 éjszaka 140 euró lett volna. Utána mégis úgy gondoltuk, hogy visszamegyünk a kis boltba, és megkérdezzük a kiadó lakást. Szerencsére segítettek nekünk telefonálni, és pár perc múlva jött is a tulajdonos. Volt neki egy kiadó lakása, egész elfogadható áron, amit végül 2 éjszakára vettünk ki. Micsoda mázli! Fellélegezhettünk, hogy nem az utcán kell aludnunk, vagy abban a nagyon drága szállodában. Szóval ez a nap is tele volt élményekkel, újdonságokkal, és gyönyörű tájakkal.
Lantos Judit
