Makai Rita újabb írásában a Szeretetnyelvekről ír, s hogy legyetek ti is elég bátrak önmagatok lenni.
Lotfi, a volt szerelmem, nagyon szeretett és szeret még most is. Tudom, érzem. Csak sokszor nem mindegy, hogyan szeretünk valakit. Én is eleinte szinte megfojtottam a szerelmemmel. Nem volt itt Párizsban senkim, se barátaim, se családom, se munkám, sem hobbym. ‘Csak’ Ő, aki egy személyben jelentette mindezeket. Ő, aki előtte agglegényéletet élt és sokkoló volt neki a változás. Teljesen megértem így utólag. Minden nap vártam haza és szinte ráugrottam, mint a boldog kiskutya, hogy végre látom. Sokszor menekült ezelől, mert nem tudott vele mit kezdeni. Minél inkább menekült, én annál inkább kétségbe estem, mert magamra maradtam. Egyre inkább befordultam, és ez egyre inkább elüldözte őt. Ördögi kör volt. Amint lett munkám, aztán az IT képzés, majd barátaim is, hobbym, egyre jobb lett a helyzet. Kezdtem beilleszkedni és jöttek a felismerések.
Újra megtaláltam a lelkem sarokköveit magamban, amelyre támaszkodhattam, azt, hogy ki vagyok valójában.
Amint egyre inkább függetlenedni kezdtem, ő kezdett el szorosabban szeretni. Néha úgy éreztem, nem kapok levegőt sem. Megértettem, mit élhetett át az elején. Ő nagyon jó ember és tudom, a legjobbat akarta nekem és nekünk. Azt hiszem a bioritmusunk, és sok esetben a szeretetnyelvünk eltért. Ugyanazt akartuk, csak mindig máskor, időeltolódással. Családot, közös lakást, közös életet, gyerekeket. Három év küzdelem után nekem kellett még egy kis idő. Annyit tepertem itt Párizsban, hogy beilleszkedjem, az évek során annyi mindent feladtam, ami azelőtt fontos volt és engem jelentett, hogy ezekhez szerettem volna átmenetileg visszatérni. Kicsit utazni, tanulni, táncolni, sportolni. Újra magamra találni. Így visszatekintve sem volt egyszerű ez az időszak.
A két dolog ütötte egymást, látszólag legalábbis. Az az élet, amit ő elképzelt számunkra és a szerep, ahogy engem vizualizált ebben, és az én újraéledő szabadságvágyam és függetlenedésem – mindezek tüskék voltak számára. Nekem egyszerűen csak időre volt szükségem. Újra megtalálni önmagamban a boldogságot, az energiát, amelyet visszacsatornázhatok a kapcsolatunkba is, mivel az állandó viták mindkettőnket felőröltek már a mindennapokban. Nem volt már energia, ami továbbhajtsa a dolgokat. Mindig a nő a motor a kapcsolatban véleményem szerint, és én kiégtem, elfáradtam, kiüresedtem. Nem volt már erőm, hiányzott az ékszíj, ami pörgeti a dolgokat.
Ezalatt ráébredtem, hogy mindenki a maga módján próbál szeretni, ez nem jó vagy rossz, az hogy neked megfelel-e és elfogadod-e a helyzetet, az a te egyéni döntésed.
Gary Chapman a személyes szeretetnyelvünket az idegen nyelvhez hasonlítja. Ha két eltérő anyanyelvvel rendelkező ember találkozik, csak nehezen vagy egyáltalán nem jön létre a kommunikáció közöttük. Ha egyikük megtanulja a másik nyelvét, akkor lehetővé válik a társalgás, de nehéz helyzetekben az idegen nyelv nem pótolhatja az anyanyelvet. Vagyis az optimális kommunikáció csak akkor jön létre, ha mindkét fél megtanulja a másik anyanyelvét – azaz szeretetnyelv-ét.
Egy másik szemléletes hasonlata szerint személyiségünk egy motorhoz hasonló, amelynek rendszeresen szükség van üzemanyagra ahhoz, hogy megfelelően működjön. A házasságban a házastársak feladata nem más, mint egymás szeretettankjának a feltöltése. A félreértések, csalódások és házassági problémák hátterében az áll, hogy szeretetünket nem partnerünk szeretetnyelvén fejezzük ki. Sokak számára ez nem újdonság, mégis nemárt ismételni ezeket.
Az öt szeretetnyelv a következő:
· Elismerő szavak
· Minőségi idő
· Ajándékozás
· Szívességek
· Testi érintés
Ezek közül mindannyiunknak van egy elsődleges szeretetnyelve, amely mélyebben hat ránk az összes többinél. Hasonlóan, ha nem beszéljük párunk elsődleges szeretetnyelvét, akkor ő valószínűleg nem érez kellő szeretet, még akkor sem, ha a többi nyelvet jól „beszéljük”.
Elismerő szavak
Az elismerő szavak esetében az egyik fél úgy érzi, hogy a társától érkező, magától értetődő dicséret mindennél többet jelent számára. A szavak tehát ebben az esetben többet érnek a cselekedeteknél.
Minőségi idő
Akinek a minőségi idő a legfőbb szeretetnyelve, az a rá irányuló figyelem hatására érzi leginkább azt, hogy őt igazán szeretik. Ez lehet egy beszélgetés, egy közös vacsora, vagy egy közösen eltöltött hosszú hétvége is. A kulcskifejezés az osztatlan figyelem, hiszen tévézés, olvasás, közben nem lehet kapcsolatot építeni.
Ajándékozás
Az ajándékozás annak szimbóluma, hogy gondolunk a másikra. A szeretet látható jele. Nem szabad összekeverni azonban ezt a szeretetnyelvet az anyagiassággal, hiszen itt jelképes, apró ajándékokról, meglepetésekről van szó, az érték nem számít. Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, már az is a megbecsülés jele, ha valaki időt szakít arra, hogy megtalálja számára a megfelelő ajándékot, vagy meglepje őt.
Szívességek
Annak, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, bármely cselekedet, amely megkönnyíti az életét, rengeteget jelent. A másik fél által elvégzett feladatok (bevásárlás, főzés, mosás, takarítás…) kicsiny szolgálatként foghatók fel, amelyek azonban tervezést, időt és fáradságot igényelnek.
Testi érintés
Az átölelés, kézfogás, a kar, váll vagy az arc figyelmes megérintése a szeretet vagy törődés kifejezése lehet. Azon személy számára, aki ezt a szeretetnyelvet beszéli, a fizikai jelenlét és az elérhetőség a legfontosabb. Egy-egy kedves mozdulat többet mond számukra száz szónál.
A tapasztalatok alapján egyébként sokkal egészségesebbek azok a gyerekek lelkileg, akiket kiskorukban sokat ölelgetnek, babusgatnak, hiszen mindannyiunknak szüksége van gyengédségre.
Az én esetemben mindegyik szeretetnyelv szerepet játszik, de eltérő prioritással.
A legfontosabb számomra az együtt töltött minőségi idő (nem a tévé előtt ülve, hanem aktívan kikapcsolódva, egymásra figyelve), a testi érintés (egy ölelés például, amely mindig feltölt), valamint eleinte az elismerő szavak is nagy jelentőséggel bírtak, mivel gyerekkoromban nem sok megerősítést kaptam a szüleimtől, számukra magától értetődő volt, hogy jól teljesítek, emellett pedig az érzelmeskedés sosem volt igazán az ő asztaluk. Ezért a mai napig szükségem van folyamatosan arra, hogy tudjam, a társam büszke rám, tisztel és elismer.
Valójában az elismerő, megerősítő szavak legtöbbször csupán a saját bizonytalanságunk kompenzálására szolgálnak. (Nálam is.) Ezért sokak a szociális média állandó visszaigazolását várják.
Nálunk Lotfival ez sokszor problémát jelentett, mivel ő nem a szavak embere, kicsit kemény és száraz ilyen tekintetben. Mindketten sokat dolgoztunk magunkon, ő idővel megtanulta jobban kifejezni az érzelmeit, én pedig sokat dolgozom azon, hogy ne legyen szükségem elismerő szavakra ahhoz, hogy tudjam, ELÉG vagyok.
Most, hogy egyedül vagyok, egyre inkább észreveszem magamon, hogy pusztán önmagamból erőt merítve, ezek nélkül az elismerő szavak nélkül is képes vagyok elhinni, hogy elég jó, szép, rátermett vagyok. Így, ahogy vagyok! MAKARON
