Egy jó kiadós alvás és reggeli után újra nekivágtunk az útnak. A következő célállomás egy pici kis halászfalu volt, La Isleta del Moro. A táj nagyjából ugyanolyan volt mindenhol, mint előző nap. Egyik oldalon a hegyek, másik oldalon a tenger, vagyis gyönyörű. Hol felfelé, hol lefelé gyalogoltunk. Néha eltévedtünk, de aztán valahogy mindig megtaláltuk a helyes ösvényt. Ebben nagy segítségünkre volt a telefonra letöltött offline térkép, amin az ösvények is láthatóak voltak. Már ahol volt térerő.
A hőség perzselő volt. Pár óra után már alig vonszoltuk magunkat, mivel egy csipetnyi árnyék sem volt sehol. Én útközben köveket gyűjtöttem, abban a hitben, hátha találok valamilyen kristályt, de nem volt szerencsém. A párom meg állandóan hajtott engem, hogy ne álljak már meg annyit, így nem fogunk odaérni sötétedés előtt. Ebben volt valami igazság. Cipelni a nehéz hátizsákot a rekkenő hőségben, nem volt leányálom, elég lassan haladtunk. Kb. 10-15 km-t kellett megtennünk naponta, és útközben csak alig néhány túrázóval találkoztunk. Ahogy leértünk újra a tenger mellé, pici kis strandokat láttunk, néhol meztelen fürdőzőkkel. A turista könyvben volt rá utalás, hogy ebben a régióban lehet pucéran is fürödni. Hát most meg is bizonyosodtunk róla. Aztán a távolban feltűnt egy kis falucska, de azt nem gondoltuk, hogy olyan messze van még. Szerencsére előkerült egy étterem a semmi közepéből. Gondoltak a turistákra, így nem haltunk éhen. Estefelé érkeztünk meg, egy lagzi kellős közepébe. Kénytelenek voltunk átverekedni magunkat a vendégseregen, mivel ez az egyetlen út vezetett be a faluba. Szállást szerettünk volna keresni, de nem találtunk semmit. Ezért megkérdeztünk valakit az utcán, aki végül eligazított minket. Kiderült, hogy a hotel ugyanott van, ahol az étterem (La Isleta), viszont kiírva semmi nem volt. Amint beléptünk, egy gyönyörű kagylókkal kirakott recepciós pult fogadott minket. Imádtam!
Nagy nehezen találtunk egy recepcióst is hozzá. Mivel a hotel kongott az ürességtől, az árat rögtön lealkudtuk 60-ról 50 euróra. Cserébe egy hatalmas szobát kaptunk egy hatalmas fürdőszobával. Vacsorázni átmentünk a helyi kis étterembe, és újfent tapaszoltunk egy-egy pohár bor társaságában. Ezt nem lehet megunni!
Másnap reggel szétnéztünk a kis faluban. Szinte minden házfalon megtaláltuk Alméria szimbólumát az Indalo-t. Úgy néz ki, mintha egy emberke a két oldalra kinyújtott kezével szivárványt tartana. Az itt élők szerencsehozó és védelmező hatást tulajdonítanak neki. Nagyon tetszett!
A házak fehérre meszeltek, mint Görögországban, és nagyon sok bejárati ajtó fölött festett kerámia csempe jelzi a ház nevét. Pici kis kikötőjével, szürke homokos tengerpartjával és csodálatos fekvésével teljesen elbűvölt minket ez a kis falucska. Elvarázsol a mai napig, ha a képet nézem 🙂
