Makai Rita újra önfeledten tud nevetni, szívből. Az alábbi írásából kiderül miért és milyen belső utat tett meg…
Több mint két és fél éve dolgozom egy nagy francia cégnél informatikusként. Nehéz meccs volt, egy új szakmát sajátítottam el, mindezt úgy, hogy eleinte nem beszéltem a francia nyelvet, és a tanáraim egy lyukas garast nem adtak volna azért, hogy leteszem a vizsgáimat. Kitartóan tanultam. Letettem őket, és odajöttek gratulálni, miután megcsináltam.
A tanfolyam végére már beszéltem elég jól franciául is, és kalandos úton munkát kaptam. Egy életre megtanultam, hogy ha nincs tapasztalatod és nem vagy penge az adott ország nyelvéből, csupán egy dologra támaszkodhatsz : a személyiségedre. Abban bízva, hogy az interjún megtörténik a kapcsolódás, meglátják benned azt a kis pluszt, a sorsközösséget talán, és főként a motivációt és a tanulni akarást, majd esélyt adnak neked. Így is lett, minden munkahelyem esetében megtörtént ‘az összenézés’ a főnökökkel, és minden áron engem akartak, úgy, ahogy vagyok. Talán a szerencse gyermeke vagyok, talán csak elégségesen nyitott és pozitív, nem elrejtve az esendőségeimet, és ez minden esetben működött eddig. Az emberek a társasági kapcsolatokban és a munkahelyen sem tökéletes, kész embert keresnek, hanem olyat, aki hajlandó integrálódni, alkalmazkodni, tanulni akar, van benne tenni akarás, motiváció és a proaktivitás.
Mikor hétvégente lovagolni járok, sok esetben nehéz rávenni magam, hogy elinduljak. Azért mert nehéz, mert kikerülök a komfortzónámból és olyannal szembesülök, amelyet nem tudok TÖKÉLETESEN csinálni. Nem én vagyok a LEGJOBB, sőt, talán sok esetben a legvégén kullogok a csapatnak.
Az egyik nagy lecke az élettől, amit kaptam, a következő :
Ha átmenetileg el tudod fogadni , hogy nem te vagy a legjobb, és beleteszed a munkát és az energiát, akkkor idővel a legjobb lehetsz…
Valóban, úgy, ahogy a munkahelyemen is folyamatosan fejlődtem és új felelősségeket bíztak rám, tanítottak és beléminvesztálták az energiát, úgy a lovaglásban is. Amint el tudtam fogadni, hogy nem lehetek mindenben a legjobb és letettem a büszkeségemet, beindultak a dolgok. Estem, keltem, visszaültem. Korona megigazít, megy tovább. Folytattam. Újra és újra.
Nem az az erős ember, akinek nincsenek nehézségei vagy kudarcai az életben, hanem az, aki ezekből tanul és előnyt tud kovácsolni belőlük.
Csakúgy, mint a külföldiségemből itt Franciaországban, úgy a Lotfival való kapcsolatomból, és a vitákból is igyekeztem minél gyakrabban pozitív dolgokat kihozni.
Magyarként mindig nagyon vicces helyzetekbe bonyolódom, egy-egy szót máshogyan ejtve bizony arcpirító marhaságok tudnak kisülni, ami viszont mindenkit megnevettet a legkomolyabb helyzetekben is. Ezáltal megvan az a bizonyos ‘kapocs’ vagy ‘kapcsolódás’. Nevetnek és megkedvelnek. Nem kell elrejteni minden gyengeségünket, mert sokszor ez a kulcs ahhoz, hogy mások rájöjjenek, egy vagy közülük és mégis más… és így könnyebben elfogadnak. Egy ember, aki egy közülünk, aki néhol esendő, sokkal szimpatikusabb, mint aki (a felszínen) látszatra tökéletes.
Egyszer Lotfival nagy vitánk volt lovaglás előtt, rengeteget sírtam és görcsben volt a gyomrom. Így indultam el lovagolni. Mint egy ámokfutó, aki menekül. Borzalmasan éreztem magam. Felszereltem a lovat, és megkezdődött az óra. Évek óta rettegek a vágtától, mivel egyszer leestem kb. húsz évvel ezelőtt és azóta az a kép él bennem, hogy vágta közben levet a ló magáról és összetöröm magam, esetleg átsétál rajtam a jószág. Ekkor viszont annyira nem voltam magamnál, hogy azt mondtam, az sem érdekel, ha leesem és ripityára török. Semmi nem számít. Élni sincs kedvem, kit érdekel, mi lesz a fizikai valómmal, ha a lelkem így szenved. Nekiindultam a vágtának, s közben ELFELEJTETTEM FÉLNI.
Láss csodát, sikerült ! Még akadályt is ugrattam, ki tudja, hogy. Azóta tudok vágtázni és akadályt ugrani, egyre stabilabban. Megtörtént a csoda, s bennem is !
Minden rosszból fel lehet, és fel kell állni, és megkeresni a pontokat, amelyből előnyt lehet kovácsolni.
Lotfitól (a volt szerelmemtől, akiért kijöttem ebbe az országba és történetünk kezdetéről könyvet is írtam) rengeteget tanultam, magunkról és magamról is. Bármennyire is fáj még a szakítás, örökre hálás leszek neki, mindenért. Mindenért ! Makaron
