YORK

YORK

ANGLIA / 2. nap

York városának megnézése volt a mai napi program.

Egy lila színű félig dízel, félig elektromos vonattal mentünk Yorkba. A vonat olyan hangos és büdös volt, hogy elaludtam tőle. Vagy inkább csak a fáradtságtól? 11 óra körül érkeztünk meg. Az eső esett, a szél is fújt, sokkal rosszabb idő volt, mint előző nap. Még jó, hogy vittem magammal sálat, sapkát és kesztyűt is. Esernyőre nem volt szükség, mert a szél rögtön kifordította. Egyből elmentünk a vasút-történeti múzeumba, mivel imádom a vonatokat. Nem hiába tettem meg több, mint 7000 km-t vonattal Moszkvából Pekingig. Andrásnak, újdonsült barátomnak szintén a vonatozás a hobbija. A múzeum a vasútállomás mellett található gyalog pár percre, és hatalmas területen fekszik. A vonatok egészen az idők kezdetétől ki vannak állítva. Volt amelyikre fel is lehetett szállni, másokba csak be lehetett kukucskálni. Én a japán gyorsvonatot, a ‘shinkansen’-t ki is próbáltam. Bár, ha arra várok, hogy elinduljon, akkor várhattam volna évtizedeket. Volt háborúban részt vevő vöröskeresztes vonat, rengeteg gőzmozdony, a királyi luxusvonatok fürdőkáddal és ággyal. Csak tátottam a számat. A műhelyben nyomon követhetjük a mozdonyok restaurálását is. Aki szereti a vonatokat, annak tényleg érdemes ide eljönnie, és még belépő sincs.

Ezután elmentünk a híres Yorki katedrálisba, ami Anglia legnagyobb gótikus stílusban épült temploma. Természetesen nagyon szép volt, de nem ért meg 11 fontot véleményem szerint.  A toronyba is fel lehetett volna menni a kilátás miatt, de az még többe került, így ezt kihagytuk. York egy nagyon régi város, a középkori városfal nagy része mai napig is bejárható. Mi egy jót sétáltunk rajta. Az óvárosban megmaradtak a régi házak, vannak sétálóutcák is tele butikokkal. A város elég szép. Elmentünk még a Vármúzeumba is (11 font), mert ezt találtuk a legérdekesebbnek a leírások alapján. Régen börtön működött itt (17-18. század), ma pedig a helyi lakosság mindennapi életét bemutató múzeumot találunk (használati és- berendezési tárgyakat, játékokat, háborús időszakból származó dolgokat, divattal és öltözködéssel kapcsolatos kiállítást, és még egy korhűen berendezett régi utcát is…).

A múzeummal szemben a régi yorki erőd maradványai láthatók. A hazafelé utunk szerencsére nem volt olyan döcögős, mint reggel. Egy modernebb, gyorsabb vonattal mentünk vissza Sheffield-be.

Lantos Judit

 

Vélemény, hozzászólás?